Iskolánk diákönkormányzata október 27-én rendezte meg a halloween-bulit, amelyet ez évben is nagy érdeklődés övezett. Tanulóinkat sok játékos program várta. Kreatív tanulóink tökfaragó – és jelmezversenyen is megmérettették magukat. A győztesek a szülői szövetség jóvoltából értékes jutalmakban részesültek, amit ezúttal is köszönünk. Újdonság volt a tombola, amiért köszönetet mondunk mindenkinek, aki valamilyen módon hozzájárult. A buli keretén belül kihirdették a faliújságverseny győztesét is, amely a 8. osztály lett. A győzteseknek szívből gratulálunk.
Halloween – buli a felső tagozaton
- 10
Tök Jó Buli az alsó tagozaton
Az alsó tagozaton ma móka és kacagás hangja töltötte be a folyosót. Ebéd után tökjó kézműves alkotásokat készítettünk. A jelmezes felvonuláson mindenki a névre szóló lufit kereste. Volt terülj-terülj asztalkám sok-sok finomsággal. A végén a díjeső sem maradt el. Zárásképpen kiértékeltük a tökszépségverseny győzteseit. Jókedvvel zártuk a napot.
5
Ember- és egészségvédelem
Október 27-én a felső tagozaton megtartottuk szokásos őszi „Ember- és egészségvédelem“ napunkat, melynek keretén belül beszélgettünk a helyes közlekedésről, arról, hogy hogyan kell viselkednünk különféle vészhelyzetekben, hogyan kell elsősegélyt nyújtanunk, tájékozódni a természetben és még sok fontos dolgot. Tanulságos és hasznos nap volt.
14
Tanulmányi kirándulás: Petőfi nyomában Szentendrén
2023. október 20-án diákjaink ellátogattak Szentendrére.
A kirándulás során meglátogattuk a Szentendrei Szabadtéri Múzeumot, ahol két pedagógiai foglalkozáson vettünk részt. Az első foglalkozás megnevezése „Egész úton hazafelé“, melynek során egy Petőfi életével kapcsolatos kiállítással ismerkedhettünk meg.
A második foglalkozás megnevezése „János vitéz a Skanzenben“, melynek során megismerkedhettünk a János vitéz c. elbeszélő költeménnyel részletesebben, különféle játokos foglalkozások, népi játékok segítettek a mű részletesebb megismerésében.
Összességében tartalmas órákat töltöttünk Szentendrén, melynek köszönhetően bővült látókörünk Petőfi életével kapcsolatban. Programunk a Szövetség a Közös Célokért Petőfi 200 elnevezésű projektjén keresztül valósult meg.
8
Kam ďalej? - Hova tovább?
2023. október 19-én kilencedikes tanulóink részt vettek a Kam ďalej? - Hova tovább? c. börzén, ahol megismerkedhettek a Nagyszombat kerületében működő középiskolákkal. A börzét a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola tornatermében szervezték meg, ahol diákjaink betekintést nyerhettek az egyes iskolák működésébe. Reméljük, hogy ezzel hozzásegítettünk a megfelelő választáshoz, és hogy mindegyikük felvételit nyer majd a választott iskolába. Előre is sok sikert kívánunk kilencedikeseinknek!
A kiskakas gyémánt félkrajcárja
2023.10.11- én az alsó tagozatos tanulóink interaktív mese előadáson vettek részt: A kiskakas gyémánt félkrajcárja. Az előadás végén roptuk a táncot és nagyon jól éreztük magunkat!
Október 6. – Az Aradi Vértanúk Emléknapja iskolánkban
„Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.“
(Vécsey Károly)
Október 6-án iskolánkban megemlékeztünk az Aradi Vértanúkról. A nyolcadik osztály tanulói rendhagyó történelem óra keretén belül felelevenítették az emléknap eseményeit, majd megtekintettük Nagy György Magyarország története című sorozatának erre vonatkozó epizdódját.
Nagyszülők napja
Értesítések