• Üdvözöljük iskolánk honlapján!

      • Üdvözöljük iskolánk honlapján!

        • Üdvözöljük iskolánk honlapján!

          • Üdvözöljük iskolánk honlapján!

            • Üdvözöljük iskolánk honlapján!

                    • Negyedikesek találkozója

                      2024.03.26.

                      2024. március 25-én családias hangulatban került sor a már hagyományosan évente megrendezésre kerülő negyedikesek találkozójára, melyre a környező falvak – Vízkelet és Feketenyék negyedikes, illetve két harmadikos tanulója, szüleikkel és tanítóikkal látogattak el iskolánkba. A nyitott tanórák keretén belül a diákok betekintést nyerhettek a robotika világába, részesei lehettek több izgalmas kémiai kísérletnek és egy játékos angol nyelvtanórának. A színes programot ügyességi, mozgásos feladatok is gazdagították a tornateremben. A vidám délelőtt folyamán a napköziben frissítő várta a vendégeket, ahol a gyerekeknek lehetőségük nyílt ismerkedni jövendőbeli osztálytársaikkal. A nyílt nap láthatóan elnyerte a tanulók tetszését, így bízunk abban, hogy szeptemberben újra találkozunk!

                    • BIBLIAI OLIMPIÁSZ

                      2024.03.24.

                      2024. 3. 22-én Pozsonyeperjesen került megrendezésre a BO járási (esperesi) fordulója, ahol

                      3 esperesség 14 alapiskolájának 3 tagú csapatai,

                      8 nagyon igényes fordulóban mérték össze tudásukat.

                      Iskolánkat a következő diákok képviselték:

                      Losonszky Antónia 8. o.

                      Nagy Richard 8. o.

                      Presinszký Ádám 8. o.

                    • Megemlékeztünk a forradalom évfordulójáról

                      2024.03.15.

                      A hidaskürti Alapiskola és Óvoda diákjai valamint tanárai minden évben – mondhatni már hagyomány szerint - műsorral emlékeznek 1848. március 15-re. Ez évben a forradalom kitörésének emléknapján, péntek délelőtt mutattuk be ünnepi műsorunkat az iskolában, melyet Losonszky Kinga és Presinszky Ágnes tanító néni vezetésével tanultak be a diákok. Macsicza Annamária ötletén felbuzdulva a szülői szövetség kokárdákkal ajándékozta meg tanulóinkat, ezáltal is fokozva az ünnepi hangulatot. Diákoknak, tanároknak és a szülői szövetségnek is köszönjük a lélekemelő megemlékezést.

              • Kövessen minket!

              • Csengetés

                Péntek 2024.03.29.
              • Linkek

              • Fényképalbum

                  no data to display yet
              • Látogatók száma

                1595013
              • Kapcsolatok

                • Základná škola s materskou školou s VJM Alapiskola és Óvoda, Mostová 210 - Hidaskürt
                • 031 / 784 81 84 {#1949} zástupkyňa riaditeľa pre ZŠ: Ing. Andrea Katonaová +421 911 976 120 {#4501} zástupkyňa riaditeľa pre MŠ: Tímea Molnárová 031 / 789 93 14
                • 925 07 Mostová 210 Slovakia
                • 37840576
                • Mgr. Ladislav Papp +421 908 684 600
                • Izabela Szalayová 0904 865 302 Az iskolai étkezde IBAN száma: SK04 0200 0000 3500 1143 2132
              • Bejelentkezés